Tzatziki saláta – a görög konyha krémes joghurtos csodája

Vannak ételek, amelyek egyetlen kóstolással visszarepítenek egy helyre, egy pillanatba. Nekem a tzatziki ilyen. Elég belekanalaznom egy tál friss, fokhagymás, krémes tzatzikibe, és máris a rodoszi teraszon ülök, a nyári melegben, egy darab meleg pitával a kezemben.

2024 nyarán Rodoszon jártunk, és amit ott láttam, az mindent elárult erről a görög csodáról. A szupermarket hidegkonyha pultjában hatalmas, többkilós tégelyekben árulták a tzatzikit. Nem kis adagokban, nem turistáknak csomagolva, hanem úgy, ahogy a helyiek vásárolják: nagyban, mindennapra. Mi is vettünk egy combos adagot, meg pár pitakenyeret, az utóbbit a teraszon a kis rezsón megmelegítettük, tettünk mellé paradicsomot meg olivabogyót, és kész volt a tökéletes vacsora. Egyszerű volt, mégis feledhetetlen.

A tzatziki több mint mártogatós

Ha itthon tzatzikiről beszélünk, legtöbben egy görög joghurtos mártogatósra gondolnak, amit gyros mellé adnak. De Görögországban a tzatziki ennél sokkal több. Előételként tálalják, kenyérrel kínálják, húsok mellé teszik, sőt, önmagában, egy kis olívabogyóval és paradicsommal is megállja a helyét. Olyan alapétel, ami minden tavernában, minden szigeten, minden családi asztalnál ott van. Tulajdonképpen úgy veszik a tzatzikit, mint mi a tejfölt – nagy tégelyekben, és megy mindenhez.

Honnan ered a tzatziki?

A tzatziki története messzebbre nyúlik vissza, mint gondolnánk. A joghurt és uborka kombinációja az ókori Közel-Keleten már ismert volt. A ma ismert változat az Oszmán Birodalom idején terjedt el a görög területeken, a török cacık nevű étel adaptációjaként. Maga a „tzatziki” szó is a törökből származik, ami végső soron a perzsa „zhazh” szóra vezethető vissza – ennek jelentése fűszerkeverék. Amikor az oszmán uralom alatt a görög ételeknek török nevet kellett kapniuk, a cacıkból lett a görög kiejtés szerint tzatziki, mivel a görögben nincs „cs” hang, azt „tz”-vel helyettesítették. Az oszmán uralom elmúltával a görögök a sajátjukként ölelték magukhoz ezt az ételt, és mára a görög konyha egyik legikonikusabb fogásává vált. (Forrás: Greece Travel Secrets, Gastronomy Tours)

Valóban kell bele kapor?

Ha tzatziki recepteket böngészel, szinte mindenhol azt olvasod, hogy a kapor kötelező hozzávaló. Amikor Rodoszon kóstoltuk, egyáltalán nem volt benne kapor – és ez nem véletlen. A Real Greek Recipes görög receptoldal egyenesen azt írja, hogy a kapor és a citrom jól illik ugyan a tzatzikihez, de nem így készítik Görögországban – az alap a joghurt, az uborka, a fokhagyma, az olívaolaj és a borecet. A 30 Days of Greek Food blog szerint a kapor a legelterjedtebb fűszernövény, de ahol helyben nem terem, ott oregánóval, mentával vagy petrezselyemmel helyettesítik – vagy egyszerűen elhagyják. A Visit Greece oldal pedig rámutat, hogy a tzatzikinek komoly regionális változatai léteznek: Cipruson például mentával és birkatejes joghurttal készítik, a szárazföldi Görögországban gyakoribb a kapor, a szigeteken pedig sokszor egyáltalán nem tesznek bele zöldfűszert.

Szóval nincs egyetlen „igazi” recept. De abban minden görög egyetért, hogy sűrűnek, krémesnek és kellemesen fokhagymásnak kell lennie. Mi sem teszünk bele kaprot – a rodoszi verzió a mi szívünkhöz a legközelebb.

Az igazi tzatziki titka: a csöpögtetés

Bármilyen egyszerűnek tűnik is a tzatziki, van egy lépés, amit nem szabad kihagyni: a csöpögtetés. Méghozzá dupla csöpögtetés. Egyrészt a görög joghurtot is érdemes szűrőn keresztül pár órát állni hagyni, hogy a felesleges savó távozzon – ettől lesz igazán sűrű és krémes. Másrészt az uborkát is meg kell sózni és ki kell nyomkodni, hogy ne hígítsa fel az egészet. Ez a két egyszerű lépés teszi a különbséget a „házi joghurtos uborkasaláta” és az igazi, kanalazható tzatziki között.

Mivel kínáld a tzatzikit?

A legklasszikusabb kombináció természetesen a meleg pitakenyér, de ezen túl rengeteg módon felhasználhatod. Remekül illik grillezett húsok mellé, legyen szó csirkéről, bárányról vagy akár halról. Szuvlaki és gyros elképzelhetetlen nélküle. De próbáld ki friss nyári zöldségekkel is: szeletelt paprikával, koktélparadicsommal, réparudakkal. Könnyű nyári vacsorához olívabogyóval és paradicsommal kínáld, ahogy mi is tettük Rodoszon – hidd el, nincs ennél tökéletesebb!

Tzatziki

Még nincsenek értékelések
Előkészítés 30 perc
40 perc
Elkészítési idő 1 óra 10 perc
Adag: 4 adag
Fogás: Saláta
Konyha: Görög
Kalória: 102

Hozzávalók
  

  • 500g görög joghurt
  • 1 kígyóuborka
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 evőkanálnyi citromlé

Elkészítés
 

  1. A görög joghurtot megsózzuk és hozzákeverjük a zúzott fokhagymát. Finom lukú szűrőbe rakjuk egy pár óra alatt kicsöpögtetjük a levét. Bár sűrű a görög joghurt, de fontos ez a lépés, mert így fog megállni salátánkban a kanál, és így lesz igazán autentikus.
  2. Miután lecsöpögött, egy kevés citromlével pikánsítjuk és olívaolajjal kikeverjük.
  3. Az uborkát nem kell meghámozni. Durva reszelőn lereszeljük. Levét, amennyire tudjuk kézzel kinyomjuk (markonként). Hozzákeverjük a joghurthoz és hagyjuk összeérni.

Tápérték

Adag: 100gKalória: 102kcalSzénhidrát: 3,2gFehérje: 3,5gZsír: 8gTelített zsír: 3,8gRost: 0,3g
A tápértékek mesterséges intelligencia segítségével lettek kiszámítva, ezért közelítő értékeket jelölnek. Az adatok tájékoztató jellegűek.

Jegyzetek

Kipróbáltad ezt a receptet?

Értékeld a receptet!!

Ne maradj le!

Iratkozz fel a Padlizsánkuckó hírlevélre, hogy ne maradj le az új tartalmakról!

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Recept értékelés




Scroll to Top